Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szivárvány. Nagyon szomorú volt, mert elvesztette a sárga színét. A pillangó nagyon szeretett a szivárvány körül repkedni. A sárga szín volt a kedvence, ahogy a szivárványnak is. Amint ott repkedett, észrevette, hogy sír a szivárvány:
– Szivárvány, miért sírsz annyira?
– Jaj, drága barátom, elvesztettem a sárga színem. Hozz egy kis sárga festéket, különben meghalok!
Ebben a pillanatban a pillangó, rögtön el is repült a boltba.
– Bolt, adj egy kis sárga festéket! Festéket viszem szivárványnak, mert majdnem belehal a fájdalomba.
– Adok én szívesen, ha hozol egy csokor virágot!
Gyorsan el is repült a pillangó a réthez:
– Rét, adj egy csokor virágot! Virágot viszem boltnak, bolt ad festéket, festéket viszem szivárványnak, mert majdnem belehal a fájdalomba.
– Adok én szívesen, ha megöntözöl!
Sietve repült a pillangó a folyóhoz.
– Folyó, adj egy kis vizet! Vizet viszem rétnek, rét ad egy csokor virágot, virágot viszem boltnak, bolt ad sárga festéket, festéket viszem szivárványnak, mert majdnem belehal a fájdalomba.
– Adok én szívesen, ha hozol halat!
Elszállt a horgászhoz:
– Horgász, adj egy halat nekem! Halat viszem folyónak, folyó ad vizet, vizet viszem rétnek, hogy megöntözzem, rét ad egy csokor virágot, virágot viszem boltnak, bolt ad sárga festéket, festéket viszem szivárványnak, mert majdnem belehal a fájdalomba.
– Adok én jó szívvel!
A horgász odaadta a halat a pillangónak.
Halat vitte folyónak, folyó adott vizet, vizet vitte rétnek, rét adott csokor virágot, virágot vitte boltnak, bolt adott festéket, festéket vitte szivárványnak.
A szivárvány odaöntötte a sárga szín helyére a sárga festéket, ami a mai napig a legfényesebben ragyog.
(Tibola Réka, 2008.)