Beszélgetőpartnerem: Salamon Gyöngyi, újságíró.
– Szia! Azt kaptuk házi feladatnak, hogy készítsünk egy riportot. Azért szeretnék veled beszélgetni, mert érdekel a szakmád, hiszen te újságíró vagy, biztosan sok riportot készítettél. Te egész életedben újságíró szerettél volna lenni?
– Nem.
– És miért nem?
– Mert színész szerettem volna lenni, de háromszor sikertelenül felvételiztem a színművészeti főiskolára.
– S ezek után, hogy lettél újságíró?
– Már gimnazista koromban dolgoztam külsősként az oroszlányi TV-ben, fiataloknak szóló műsorokat készítettem. S amikor nem vettek fel a főiskolára, akkor szerencsém volt, mert épp el tudtam helyezkedni a TV-nél.
– Mit csináltál ott?
– Hát legelőször is megijedtem, mert nem azt a munkát kellett csinálnom, amit korábban, mivel gyártásvezető lettem. S csak pár év múlva kezdtem el szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként dolgozni. Ez egészen 1999-ig tartott.
– Miért, mi történt akkor?
– Nem értettem egyet a TV főszerkesztőjével és úgy éreztem, hogy mennem, váltanom kell és ismét szerencsém volt, mert a Radír Rádiónál hírszerkesztőt kerestek. Ott sem voltam ismeretlen, mert külsősként a Tv mellett már ott is dolgoztam, úgyhogy örömmel fogadtak.
– Nem volt furcsa a Tv után a rádió?
– De egy kicsit szokatlan volt, de az is az újságírás egy műfaja és hamar megszerettem. Megtanultam, hogyan lehet a hiányzó képet hanggal, zenével pótolni. Kihívás volt.
– És ezt sikerült teljesíteni?
– Szerintem igen. Nagyon sokan megszerették a hangomat, hiszen naponta óránként olvastam a híreket, s 2001-ben a tulajdonosok ügyvezetőnek neveztek ki, tehát érkezett az újabb kihívás. 2008-ban viszont elköszöntem, s nem csak az ügyvezetői széktől, a rádiótól is.
– Miért?
– Ugyanúgy éreztem, mint az Oroszlányi Televíziónál, hogy mások akarják megmondani, mi a jó. Olyan emberek, akik szerintem nem értenek a szakmához.
– És azóta mit csinálsz?
– Maradtam újságíró. Én szabadon fuldoklónak hívom magam. Forgatok, készítek rádiós interjúkat, s persze írok újságoknak. A magam ura vagyok.
– Most jobb?
– Igen, bár hiányzik, hogy egy stáb tagja legyek, hiszen a Tv-nél és a rádiónál is nagyon jó volt a közösség. Igazi család voltunk. Viszont így én dönthetem el, hogy mit hogyan írok meg, forgatok le, a szabadpiac pedig eldönti, hogy megvásárolja vagy sem.
– Soha nem fordult meg a fejedben, hogy mást csinálj?
– Nem, hiszen a munkám során rengeteg emberrel ismerkedtem és ismerkedem meg. Híres emberekkel, kevésbé ismertekkel, sőt, egyáltalán nem ismert, de szeretetre méltó emberekkel. S ami a legfontosabb, hogy nagyon sok embernek tudtam segíteni akár úgy, hogy film készült a gondjáról, de számtalanszor volt olyan is, hogy sem cikk, sem riport nem készült, mégis sikerült elintézni a panaszos ügyes-bajos dolgát. Csak azért, mert újságíróként telefonáltam hivatalos helyre, ahol őt korábban elutasították. Mert ez is a hivatásomhoz, hozzám tartozik: segíteni.
– Köszönöm szépen a riportot, jó volt veled beszélgetni.
(Schäffer Vivien 7. osztályos tanuló 2010.)